Fókuszban az „1000 egyes”, cél az olimpiai kvalifikáció - INTERJÚ Adolf Balázzsal és Pétervári Pállal

 

A magyar kenusport nagy reménysége a 23 éves olimpikon, háromszoros felnőtt, kétszeres U23-as és egyszeres ifi világbajnok Adolf Balázs. Az Óbudai Ganz VSE versenyzője a párizsi olimpiára készülve idén a gyorsasági versenyszámokra, vagy ahogy mondta, „1000 egyesre” fókuszál. Edzőjével, Pétervári Pállal együtt egy délutáni edzés után adtak közös interjút Szentendrén, a május 5–7-én Szegeden tartandó első hazai válogató, illetve az egy héttel későbbi, szintén szegedi világkupa előtt.

Tovább a cikkre...

Forrás: Magyar Hírlap 2023. MÁJUS 4. CSÜTÖRTÖK. 10:20 (szerző: Tóth László Levente)

Iramot váltottak a szentendrei kenusok

 

A Szentendrei Kajak-Kenu Sportegyesület jókora meglepetéseket okozott 2021-ben, hiszen utánpótlás válogatottjuk tagjai az országos versenyeken a korábbi éveknél jóval látványosabban és magabiztosan nyerték el az érmeket. Az egyesület vezetőedzője a tíz világbajnoki érmet szerző (ebből négy arany), kétszeres Európa-bajnok kenus, nem véletlen tehát, hogy az egyesület erőssége is a kenu. „Pali bácsit”, azaz Pétervári Pált az eredmények mellett az egyesületről és a jövőről is kérdeztük.

Tovább a cikkre...

Forrás: Vidék magazin 2022 májusi szám

Jól kezdte a szezont a Szentendrei Kajak-Kenu SE

Forrás: Szentendre és vidéke XXXVII. évfolyam 7.lapszám 2023. július 5.

A tavalyelőtti látványos berobbanás után a múlt évet magabiztos és igazán szemet gyönyörködtető győzelmekkel vitte végig a Szentendrei Kajak-Kenu Sportegyesület (SZKKSE), amely az idei versenyszezont is látványos sikerekkel kezdte. Ahogyan a magyar kenusport nagy reménysége, a 23 éves Adolf Balázs is, akinek 14 éve az egyesület alapító-elnöke és vezetőedzője, Pétervári Pál az edzője.

Az SZKKSE kenusai már a 2023. május 26-28. között Győrben tartott „szezonnyitó” Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokságon is hozták a formájukat. Összetettben a 24. helyen végeztek a versenyen résztvevő hazai kajak-kenu sportklubok között, 1 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzérmet szerezve. Az aranyat C1 U13 kategóriában 10 ezer méteren Faragó-Tóth Vince nyerte, magabiztosan megelőzve az előtte 6 perccel indított teljes PC2-es mezőnyt. Az ezüstöt C2 U14-ben 10 ezer méteren Takács Ágoston-Takács Benedek párosa, PC2 U13-ban 5 ezer méteren pedig a Bohus Lizett-Szalai Csenge páros szerezte. A bronzérmet C1 U15-ben, 15 ezer méteren Fodor János hozta el, míg C2 U15 kategóriában, 15 ezer méteren a Faragó-Tóth Ábel és Fodor János páros.

Az SZKKSE rendkívül ígéretes ifjúsági kenus versenyzője, a 18 éves Európa-bajnok Pluzsik Mihály már egy hónappal korábban, a 2023. április 30-án rendezett Évadnyitó Maraton, Vígh Sándor Emlékversenyen C1 U17-U18 kategóriában 20 ezer méteren aranyérmet szerzett. A Kadler Gusztáv Maraton Magyar Bajnokságon elért eredményével pedig kvalifikálta magát a 2023. július 13-16. között a Horvátországban, Slavonski Brodban tartandó ECA Maraton Európa Bajnokságra, ahol C1-ben, U17-U18 kategóriában indulhat.

A 2023. június 4-én a budapesti Újpesti-öbölben tartott kenus Gyulay Zsolt és Wichmann Tamás Regionális Akadémiai Kupán összetettben a 8. helyen végzett az SZKKSE, 1 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzéremmel. Az aranyat C1 U13 kategóriában 2 ezer méteren Faragó-Tóth Vince nyerte, az ezüstöt C2 U13-U14 kategóriában 500 méteren a Takács Ágoston-Takács Benedek páros, C1 U14-ben 500 méteren Szépvölgyi Blanka, MC1 U12 kategóriában 2 ezer méteren pedig Kismődi Ottó. A bronzérmet a Szépvölgyi Blanka-Bohus Lizett duó szerezte C2 U13-U14 kategóriában, 500 méteren.

A Magyar Kupa Döntőn, amelyet 2023. június 23-24-án Fadd-Domboriban tartottak, az SZKKSE összetettben a 17. lett, 1 arany- és 3 ezüstéremmel. Az aranyat C1 U13 kategóriában 2 ezer méteren Faragó-Tóth Vince nyerte. Az ezüstöt C4 Vegyes U13-U14 kategóriában 500 méteren a Faragó-Tóth Vince, Haris Hunor Levente, Istók Törtel, Takács Benedek négyes, PC4 Vegyes U12-ben 2 ezer méteren Kismődi Ottó, PC4 Vegyes U13 kategóriában 2 ezer méteren pedig Koruhely Édua szerezte meg. Negyedik helyen végzett C2 U13-U14 kategóriában 500 méteren Bohus Lizett-Szépvölgyi Blanka párosa, ugyancsak 500 méteren, C4 Vegyes U15-U16-ban pedig Berényi Regina, Fodor János és Faragó-Tóth Ábel. Hatodiknak futott be Bohus Lizett MC1 U13-ban 2 ezer méteren, Berényi Regina C1 U16-ban 500 méteren, C2 U15-U16 kategóriában is 500 méteren Berényi Regina, PC2 U12-ben pedig 2 ezer méteren Istók Zerind és Kálmán Márton.

A Magyar Kupa Döntőn az SZKKSE minden egysége döntős lett, ami azért jelentős teljesítmény, mert már magára a versenyre is eleve kvalifikációval lehetett csak kijutni, a versenyen pedig előfutamokkal a döntőbe. A döntős egységek mindannyian 500 méteren: C2 U15 kategóriában Fodor János és Faragó-Tóth Ábel párosa, U13-U14 Vegyesben Takács Ágoston, C4 U13-U14-ben a Bohus Lizett, Erdei Panni, Kálmán Réka, Szépvölgyi Blanka négyes, C2 U13-U14-ben a Takács Ágoston és Takács Benedek páros, valamint Somogyi Áron és Istók Törtel párosa. C2 U15-U16-ban a Fodor János és Faragó-Tót Ábel duó, C2 U15-U16-ban pedig Németh Sára.

Az olimpikon, háromszoros felnőtt, kétszeres U23-as és egyszeres ifi világbajnok Adolf Balázs – akinek a tíz világbajnoki érmet szerző – ebből négy arany –, kétszeres Európa-bajnok kenus Pétervári Pál az edzője – a Szegeden 2023. május 05-07. között tartott I. Felnőtt, U23 válogató és Ifjúsági Tájékoztató Versenyen C1-ben ezer méteren első lett. A Lengyelországban 2022. május 26-28. között tartott poznani II. ICF Gyorsasági Világkupán C1 5 ezer méteren ugyancsak első helyezést ért el, C1 ezer méteren pedig a negyedik helyet szerezte meg. A 2023. június 15-17. között Szegeden rendezett II. Felnőtt, U23, Ifjúsági és Para kajak-kenu Válogató és Para kajak-kenu Magyar Bajnokságon C1 5 ezer méteren is aranyat szerzett Adolf Balázs, aki az egyéb versenyek mellett készül a 2024-es párizsi olimpiára.

Budapest, 2023. június 29.

 

Hírek az Egyesületünk életéből

Egyesületünk egy túrakenu négyessel (Horváth Márton, László Ábel, Szinnai László ,Pétervári Pál) két kenu egyessel (Adolf Balázs és Gallai Márk) és egy kajak egyessel (Benke Kálmán)  vett részt a Kenumaraton ráckevei fordulójában. Négyesünk és Adolf Balázs győzött, Gallai Márk és Benke Kálmán második lett. Balázs az összesített eredmények alapján, 3 másodperccel lemaradva egy kajakpáros mögött második lett.

Szentendrei Kajak-Kenu SE
Címe: 2000 Szentendre, Papsziget Hrsz.:4491

DESIGN BY WEB-KOMP

Mint minden weboldal, a szentendreikajakkenu.hu is használ cookie-kat, hogy kellemesebb felhasználói élményben legyen részed, amikor az oldalunkon jársz. Az “Értem” gomb lenyomásával hozzájárulásodat adod, hogy elfogadod őket.